Negyedik fejezet

Reggel az ébresztő hangja hallatán akkorát ugrottam az ágyban, hogy majdnem le is estem róla. Senki sem mondta, hogy egyáltalán létezik. Azt meg főleg nem, hogy ennyire hangos. Mr. Benett szólalt meg benne és a következő információt osztotta meg:

- Kedves Táborozók! Megkérek mindenkit, hogy 9-re jelenjetek meg a tábor tavánál, ahol elmondják a ma rátok váró feladatokat. A reggeli fél óra múlva kezdődik az ebédlőben. Jó étvágyat és Szép napot kívánok mindenkinek!

A reggeli kis ijedségemet végignézve Gloria nagyot nevetett.

- Bocsi, hogy nem szóltam! Teljesen kiment a fejemből. - bólintott a rádió irányába, ami a falra volt szerelve.

- Semmi baj, legalább egy jót nevettél. - mondtam viccelődve.

Nem is emlékszem már arra, hogy mikor is viccelődtem utoljára, de megvallva nagyon jól esett. Az elmúlt időben nem tudtam semmiféle viccen nevetni. Minden elhangzott vicc olyan komornak és értelmetlennek tűnt.

- Öltözzünk fel és lassan menjünk le reggelizni, mert ötven perc múlva 9 óra lesz. - mondta a karórájára pillantva.

Őt követve én is azonnal felkeltem és a szekrényemhez sétáltam, amiből egy piros pólót és egy farmert emeltem ki. Az idő tudatában nem akartam lassú lenni, mint ahogy otthon voltam.

Otthon állandóan lassan öltöztem, mint ahogy más dolgot is lassan csináltam. Minden lelassult körülöttem, ezért én is ilyenné váltam. Teljesen olyan lehettem,mint egy nagyméretű csiga.

A ruháimat felvéve bevetettem az ágyamat és a fürdőszobába mentem. Megmostam a fogamat, aztán az arcomat is. A hideg víz igazán jólesett a bőrömnek. Akkor szólt Ria, hogy menjünk le a reggelizni.

Az ebédlőben rengetegen voltak és jöttünkre mindenki mosolyogva köszönt. Viszonoztuk a gesztusukat, leültünk egy szabad asztalhoz, majd nekiláttunk a reggeli elfogyasztásának. A frissen sült sajtos croissantnak az íze igazán remek volt, főleg a mellé lévő tej kíséretében.

A reggelinket befejezve visszamentünk a szobánkba, ahol táskáinkba - tegnap este kapták a segítők a megnyitó után, amin a tábor neve szerepelt - vizet és egy szendvicset tettünk, amit az ebédlőből kimenet kaptunk egy kedves konyhásnőtől.

A tó közelébe érve már láttuk a teljes táborban résztvevőket, akik csoportokba verődve beszélgettek egymással. Nagyon szép látvány volt.

- Brad, Ron, Watson! Sziasztok! - kiáltott a fiúk irányába Ria, majd elindultunk feléjük.

A fiúkat jó volt újra látni. Jöttünkre ők is megindultak és messziről integettek felénk.

- Csáó lányok! - jött oda megölelve Brad és olyat vettem észre az ölelése közben, amire nem számítottam volna.

Ron szemében láttam egyfajta megingást, amit a homlokának kis ráncolásával csak még jobban fokozott, viszont mikor a szemébe néztem, egy szempillantás alatt el is tűnt róla. Olyan fura volt az egész.

Brad engedett az ölelésből és a mellette álló Kohler fiú mellé léptem.

Lenézve rám a karjaiba fogadott egy pillanat alatt. Most teljesen megzavart, ezért egészen halkan kérdőre vontam.

- Mi volt ez az előbb?

- Mire gondolsz? - kérdezett vissza, de a mosolya elárulta.

- Szerinted? Arra, mikor Brad átölelt és elég fura fejet vágtál közben.

Kérdésemre nem válaszolt, sőt elengedett és egy szó nélkül ott is hagyott, majd Brad és Watson kíséretében lelépett. Szegény Watsonnak még köszönni sem tudtam rendesen, aki már a csoportjához menve beállt a sorba. Gloriaval magunk maradtunk.

- Ez mi volt? - kérdezte Ria meglepetten.

- Fogalmam sincs. - mondtam őszintén.

Fogalmam sem volt róla, hogy miért csinálta. Nagy valószínűséggel nem szeretik, ha kérdőre vonják.

- A figyelmeteket szeretném kérni fiatalok! – kérte Mr. Lee egy mikrofonba beszélve, mire mindenki elhallgatott.

- Köszönöm! A délig tartó program a szokásos első napi kincskeresés lesz.

Azután ebéd következik fél órás turnusokra osztva. A csoportok étkezési rendjét megnézhetitek a közösségi ebédlőben, ami a tálcáknál lévő polcon van felhelyezve. Remélem, hogy mindenki vesz majd rá egy pillantást.

A csoportokat megkérem, hogy a rájuk vonatkozó időben menjenek ebédelni, nehogy kavarodás legyen.

Míg az általatok vezetett csapat nem ebédel, addig ismerkedési játék következik, hogy többet tudjatok meg egymásról. Ez számításaink szerint délután 4-ig fog tartani. A játékok végeztével erdei sétát teszünk este 8 óráig. Senki ne aggódjon, mert az erdő lakói el vannak kerítve, szóval mindenki biztonságban lesz. Végezetül pedig vacsorára kerül sor a tó melletti tűzrakó helynél. - mondta ismertetve a mai programot a főszervező.

- Most pedig a csapatosztás következik. Ha valaki hallja a nevét a színével együtt, az vonuljon a saját színét jelző zászlóhoz, ahol a csapata áll! - mondta, majd sorban felolvasta a neveket.

Gloria a pink csapatot kapta, Brad a kéket, Ron pedig a narancsot. Watson táborozóként nem kapott csapatot. Ő az egyikbe lesz majd beosztva.

- Amelia Turner, sárga csapat! - mondta Mr. Lee, én pedig odasétáltam a csapatom mellé és hangosan köszöntem nekik.

Erre más csapatokból is sokan felfigyeltek és felém fordulva mosolyogtak.

 A gyerekek jó hangosan visszaköszöntek, aztán beálltam a zászlót tartó fiú mellé.

A csapatomra hátranézve örömmel vettem észre, hogy az egyik csapattag nem más, mint Watson. Mosolyogva intettem felé, amit ő is viszonzott.

Összesen 13 csapat jött létre. A csoportom tagjai nagyon izgatottak voltak az előttük álló nap miatt, ahogyan én is. Kíváncsi voltam erre a kincskeresős játékra, viszont a főszervező következő bejelentése  alapján a szervezők ezen a programon nem vehettek részt.

- A segítőket kérném a Szórakozás Termébe, ahol egy előadáson fognak részt venni. A táborozóknak jó szórakozást kívánok a játékhoz! Érezzétek jól magatokat! - mondta fülig érő mosollyal a mikrofont elemelve a szájától.

A csapatokat a többi szervező kísérte az erdő mellé, ami a Szórakozás Terme mögötti terület volt. Hatalmas fákkal és bokrokkal körülvett része volt ez a tábornak. Bizonyára ez is kedvelt helynek számított.

Gloria nem sokkal a táborozók elmente után jött oda hozzám. Így ketten indultunk hát az előadásra. Visszafordulva a fiúkat láttam meg mögöttünk. Ron tekintetét elkapva néztünk egymásra, mikor elmosolyodott. Megszakítottam a szemkontaktust és Gloriara figyelve hallgattam az előző évi  kincskereséssel kapcsolatos élményeket. Viszont a fejemben Ron furcsa viselkedése kavarodott, ezért nem tudtam figyelni az élménybeszámolóra. Nem tudtam mire vélni a nemrég köztünk történteket. Egyszer egy szó nélkül otthagy, aztán pedig mosolyogva pillant rám. Miért számított nekem ez egyáltalán annyira? Lehet, hogy többet érzek iránta mint barátság, de fogalmam sem volt róla. Sosem éreztem még ilyet. Akkor kezdődött, mikor tegnap megpillantottam. Azóta a gyomrom elég furán viselkedik.